Március 31. Starfish Beach

Ma újabb esős napra virradtunk. Úgy látszik, tényleg igaz, hogy március végével a száraz évszak befejeződik és megérkeznek az esők. Nem volt ötletünk, hogy mit csináljunk. Én eredendően még azt terveztem, hogy egy nap átmegyünk a Bastimentos szigetre, aminek állítólag a Redfrog Beache és a Polo Beache nagyon szép, el lehet ott tölteni egy napot. De úgy tűnik, ez a legdrágább sziget, már odajutni is fejenként 10 dollár, átmenni a megépített fa decken újabb 5 dollár, a nyugágy 5 dollár, és egyetlen bárja van, aminek szintén elég húzós az ára. Már az oda-vissza útért kifizetünk 75 dollárt, és még nem ettünk egy falatot, nem ittunk egy kortyot. Szóval Vilmos nem lelkesedett az ötletért, másrészt keresgélése után olyan megállapításra jutott, hogy ott is nagyon hullámos a víz. Szóval elvetette az ötletemet. Egy másik közelben lévő szigetnek, az Solarte szigetnek igazán nincsenek homokos partjai. Állítólag két helyen lehet snorkelelni, de nem tudjuk milyen messzire a parttól, illetve milyen erős a sodrás. Én most már egy kicsit elbizonytalanodtam snorkelelés ügyben, nem szeretném újabb veszélynek kitenni magam. A tegnapi Carenero szigetre nem akartam újból visszamenni. Láttunk reklámozni még hajótúrát, aminek egy része ugyanaz, amit már láttunk, csak a Zapatilla sziget helyett menne valami más szigetre. Vilmost erre sem tudtam rávenni, meg végül is az időjárás sem volt annyira vonzó, hogy szerettünk volna a tengeren hánykolódni. Viszont azt sem akartuk, hogy a szállásunkon üljünk, és azt várjuk, hogy mikor áll el az eső.

Végül is abban egyeztünk meg, hogy reggeli után újból kibuszozunk a Drago beachhez, aztán reménykedünk, hogy az eső eláll, és ezt a napot is a Starfish beachen tudjuk tölteni. Tulajdonképpen jó idő volt, csak teljesen be volt borulva, és szemerkélt az eső.

 

 

 

Megreggeliztünk, majd legyalogoltunk az útkereszteződéshez, és vártunk a buszra. Az eső már nem is esett. Végigdöcögtünk a szigeten, és 11 körül érkeztünk a végállomáshoz. Az eső újból esni kezdett, így beültünk egy étterembe, ittam egy kávét, (végre egy kis kappuchinót, ha nem is volt olasz minőségű, de legalább nem filteres kávé volt) és vártunk a jó időre. 

 

 

Amikor egy kicsit kitisztult, elindultunk az erdőn keresztül a Starfish beachre. 

 

A lajhár most is ott volt, ahol a múltkor, érdekes, hogy visszafelé a múltkor nem láttuk. Most hoztuk a snorkel felszerelésünket, így közelebbről is meg akartuk nézni ezeket az érdekes teremtményeket.

 

Elgyalogoltunk a part legtávolabbi részéhez, mert ott lehet látni a legtöbbet. A víz most nem volt annyira kristálytiszta, mint a múltkor, 

de azért most is jól lehetett látni őket. Viszont most halakat nem nagyon láttuk, összesen kettőt vettem észre, egy teljesen áttetsző halat, és egy másikat, aminek sárga farka volt. Mivel nem túl sok mindent láttunk, így hamar feladtuk.

Több büfé előtt voltak nyugágyak is, próbáltuk eldönteni, melyik lehet a legjobb hely, és oda lecuccoltunk. Rögtön oda is jöttek, hogy rendeljünk valamit, mert a nyugágy csak akkor volt ingyenes. Néha-néha már a nap is kisütögetett, de azért jobbára felhős volt egész nap. Lassan benépesedett a part, már nem sok szabad nyugágy volt.

Amikor újból melegünk lett, bementünk csobbani, majd lassan az ebédidő közeledtét éreztük. A vízben egy kis ketrecben őrizték a homárokat, Vilmos odament, és kiválasztotta a számára legszimpatikusabbat, és megegyeztek az árban. Én most is maradtam egy egész hal mellett, ami most is ugyanaz volt, mint tegnap, red snapper (vörös csattanó, vagy csattogóhal). Mire elkészültek, már nagyon megéheztünk. 

 

 

 

Vilmos nagyon boldog volt a választásával, igazán jó ízű homárt készítettek számára, ami jól volt tálalva, nem neki kellett bajlódni a páncél feltörésével.

 

Az én halam, bár ugyanaz volt, mint a tegnapi, de teljesen másképp volt elkészítve. De a tegnapihoz hasonlóan ez is nagyon ízletes volt. Ebéd után szunyókáltunk egy kicsit, próbáltuk még az utolsó napjainkat egy kis lazítással tölteni, mielőtt újból jönnek a dolgos hétköznapok. 

 

 

 

Egész délutánunkat is ilyen laza semmittevéssel töltöttük, amit nagyon élveztünk. 

 

 

 

 

 

Ha melegünk volt, bementünk a vízbe, 

 

 

 

 

 

 

 

ha megszomjaztunk, ittunk valamit,

 

 

 

csináltam a grafilogikámat, vagy csak egyszerűen ültünk, és néztük a vízet. 

 

 

 

Hazafelé jöhettünk volna motorcsónakkal is, de az jóval drágább volt, és a busz sokkal közelebb vitt a szállásukhoz, így maradtunk a busznál. 

 

 

 

A 6 órással már haza is jöttünk. Az utóbbi napokban már teljesen leszoktunk a vacsorázásról, mert általában elég későn ebédelünk, és este még nem vagyunk éhesek. A másik dolog pedig, hogy elég sokat kéne gyalogolni egy étteremhez, és ahhoz már nincs nagyon kedvünk.  Így egy kis nasival beérjük.