Március 18. Utazás a San Blas szigetcsoporthoz

Panama egyik legcsodálatosabb területe a San Blas szigetcsoport. 378 kisebb, nagyobb és picurka trópusi szigetből áll Panama északi partjánál. A legkisebb sziget egy nagyobb ebédlőasztalnyi, amin egyetlen pálmafa áll. 49 lakatlan sziget van, hófehér partokkal, azúrkék tengerrel. A szigetcsoport egyedülálló, mert létezésük óta Kuna indiánok lakják és a mai napig is az ő tulajdonukban van. 1925. óta politikai autonómiát élveznek ezen a területen, ők kontrolálják a turizmust a maguk módja szerint. Itt nem épültek luxusszállodák, de lehetőség van a szigeteken aludni, csak nagyon egyszerű, nomád körülmények között.
A szigetekre csak a Kuna indiánok kíséretével lehet bejutni. A Kuna területre való belépéskor útlevélvizsgálat van, és adót kell fizetni a belépésért (USD 20). Minden egyes szigetet egy-egy család birtokol, és egy jelképes fizetségért engedélyezik, hogy a turisták belépjenek a szigetükre.Természetesen hasznuk van minden dollárból, amit egy turista ezen a területen költ, amit aztán oktatásra, egészségügyre, kulturájuk megőrzésére költenek.

A Kuna indiánoknak művészetük és nyelvük megtartásával évszázadok óta sikerült megőrizni önállóságukat és elkerülni a beolvadást a többségi nemzetbe. Nincsenek papírjaik, egy kókuszdiót egy dollár értékben fizetési eszköznek használnak és elfogadnak. Panamával szinte csak annyi a kapcsolatuk, hogy a halottjaikat a szárazföldön temetik el, mert a szigetek olyan alacsonyan fekszenek, hogy esős évszakban valószínűleg a sírokat kimosná a tenger. A Kuna indiánok szállítják a túristákat a szigetükre, és ők is főznek nekik. A kuna indiánok spirituális lények, nem érdekli őket az evilági gazdagság, egyszerű körülmények között élnek, egyszerű életet.

San Blas Islands maga a paradicsom: kristálytiszta kék, meleg víz, fehérhomokos tengerpartok, csodálatos snorkelelési lehetőségek, hosszú kókuszpálmák, finom gyümölcsök várják a kalandos utazókat. Egy szigeten kb. 15 fő tartózkodik egyszerre, és a Kuna emberek adnak naponta háromszori ellátást, és csónakjaikkal ők viszik a turistákat meglátogatni egy másik szigetet. Némelyik szigeten a Kuna indiánok mindennapjaiba is bepillantást lehet nyerni, hiszen ott élnek ők is családjaikkal, ők főznek, majd naplemente után tábortűz mellett együtt táncolnak, énekelnek a turistákkal.

A szigeteket önállóan nem látogathatjuk, csak valamilyen utazási irodán keresztül, és annak ellenére hogy a szállás lehetőségek a legfapadosabb hostel ellátásnál is jóval alacsonyabbak, az árak egy 5 csillagos hotel árának felelnek meg. Némelyik szigeten kis szalmatetős fakunyhókban lehet aludni, aminek még padlózata sincs, az ágyak csak a homokra vannak lerakva, vannak olyan kis kunyhók, amik bambusz rudakból vannak összerakva, vagy vannak olyan szigetek is, ahol csak sátrakban, gumimatracokon aludhatnak az emberek. Vannak azért igazi „luxus lakosztályok” is, ahol a kis faházikók cölöpökön a tenger szélén állnak, ahonnan egyenesen a tengerbe lehet ugrani. Ezek azonban már jóval drágábbak. Természetesen önálló fürdőszoba sehol nincs, a közös zuhanyzókban naponta pár óráig folyik a víz, és egy szigeten maximum 3 WC van. Elektromosság ugyszintén a legtöbb szigeten csak naponta néhány órára elérhető. Hogy miért akarnak az emberek mégis ilyen múlt századi körülmények között is ezekre a szigetekre menni? Mert gyönyörűek! És ezeken a szigeteken mintha megállt volna az idő! A civilizáció hiányát pótolja, hogy az ember testileg, lelkileg felüdülhet; nincs rohanás, nincs semi, ami elveszi az ember idejét, nincsenek elektromos kütyük, nincs facebook, nincs térerő, a telefont maximum fényképezésre tudja használni az ember, ha éppen fel tudja tölteni. Ehelyett az ember valóban csak relaxálhat, és egy pár napig elfelejti, milyen is lesz, ha újból visszatér a “normális” kerékvágásba.A szigetcsoportot legkönnyebben Panamavárosból induló buszokkal, majd hajóval lehet megközelíteni.

Amikor először olvastunk erről a gyönyörű területről, nem volt kérdés, hogy szeretnénk-e mi is ide elmenni, vagy sem. De rengeteg weboldalon keresgéltünk, hogy az igen drága ajánlatok helyett nem találunk-e valami olcsóbb megoldást, mert 4 napért 1000 fontot mégsem szerettünk volna kifizetni. Végül is Vilmosnak sikerült olcsóbb lehetőséget találnia, ahol a szállás is elég kultúráltnak látszott, de mindhárom éjszakát egy szigeten töltjük, és nem ajánlanak túl sok programot. Én jobban szerettem volna minden éjszakát más szigeten tölteni, több programon részt venni, hogy ezáltal is több szigetet megláthassak, a helyi Kuna törzs életébe is jobb bepillantást szerezzek, de egyszerűen nem jött össze, minden kívánságom nem teljesülhetett volna egyik program ajánlatnál sem, hacsak nem mélyen a zsebünkbe nyúlunk, vagy esetleg még több éjszakát töltünk itt.

Végül is sok-sok mérlegelés, tanakodás után lefoglaltuk a Sanblas Dreams társaság ajánlatát egy három éjszakás programra. Izgatottan vártuk, hogy milyen lesz. Tegnap még sikerült egy kicsit bevásárolnunk, némi nasit és ivóvizet (mert azt sem biztosítanak), és a napi háromszori étkezés állítólag elég egyhangú és kevés.

Vilmos kicsekkolt a szállásról, és szerencsére a nagy hátizsákjainkat itt hagyhattuk 4 napra, amíg visszajövünk erről a kalandról. 5.30-ra volt megbeszélve a találkozás, de már 5.20-kor ott volt értünk egy terepjáró. Útközben még felvettünk egy német párt és egy kolumbiai srácot. Így már teljes volt a létszám és észak felé igyekeztünk. 6 óra környékén bár nem láttuk a felkelő napot, de a gyönyörű vörösre festett égboltot azt igen. Először rendes autóúton haladtunk, majd egy rövid pihenő után rátértünk egy nagyon rossz minőségű útra. Igaz, hogy aszfaltos volt, de annyi kátyú volt rajta, hogy lehetetlen volt kerülgetni. Sok zötykölődés után végül megálltunk, de nem azért mert megérkeztünk, hanem azért, mert az ellenőrző ponthoz közeledtünk, és nagyon hosszú sor állt. Kicsit emlékeztetett a Közös Európa előtti határállomásokra, amikor hosszú időt kellett várakozni, mielőtt átkeltünk a határon. Érdekes, hogy bár Panamán belül voltunk, mégis útélevél vizsgálat volt. Végre nagy sokára átjutottunk, kifizettük a fejenkénti 23 dollár belépő díjat,de még mindig volt egy kis táv hátra. Egyébként a környék gyönyörű volt, hegyek, völgyek, dimbek-dombok, dzsungelek váltakoztak. Próbálkoztam fénykép készítéssel, de az autó annyira rázott, hogy reménytelen volt.

 

 

 

9.10-kor megérkeztünk egy folyóhoz, és minket kiraktak az autóból, a többiek még tovább mentek. Igazán túl sok további információt nem kaptunk, de nagyon jól meg volt szervezve minden, már vártak ránk és egy kis hajóba tessékeltek.

 

 

 

 

 

Először a folyón mentünk végig, majd megérkeztünk a tengerhez. 

 

 

 

 

 

 

 

Itt teljes sebességre kapcsoltunk, és a kis motorcsónakunk csak úgy pattogott a vízen. Jó nagyokat huppantunk. De a  látvány az egyszerűen lenyügöző volt! Nem lehetett betelni vele! A tenger színe hol türkiszkék, hol sötét kék, kisebb, nagyobb szigetek mindenfele. 

 

 

 

 

Némelyik szinte csak egyszemélyes, néhány pálmafával, némelyik nagyobb, kis viskók is voltak rajtuk. Az ember minden pillanatban fényképezni szeretett volna, de aztán rájött, hogy nem érdemes, mert a képek igazán nem adják vissza azt a látványt, amit az ember lát, na meg a csónak is nagyon mozgott. Így inkább csak belefeledkeztem a látványba, és élveztem minden métert, amit megtettünk. 

 

 

 

 

 

 

A hajóút kb. 40 percet tartott, és 10 óra körük megérkeztünk a Yani szigetre, ahol az elkövetkező 3 éjszakát fogjuk tölteni. 

 

 

 

 

 

A sziget akár egy paradicsom! Fehér homok veszi körül a partjait, a szigeten sok-sok pálmafa.

 

 

 

 

 

 

 

 

Megtudtuk, hogy melyik a mi kis kuckónk, és máris beköltöztünk. Igaz, hogy elég alapszintű volt, csak egy ágy és egy kis asztal volt benne. Az ajtó nem zárható, sőt még kilincs sincs rajta, de a tengerre néz! A tető és az oldalfal között kb. 50 cm-es rés van, ahol a levegőn kívül a bogarak is biztosan ki-bejárnak. Mivel van moszkítóháló az ágy felett, gondoltuk, hogy szúnyogok is vannak. Hát reméljük, nem fognak összecsípni bennünket. 

  

Mivel még volt időnk ebédig, először egy kicsit körbejártuk a szigetet, amihez mindössze 5 perc kellett, hiszen annyira kicsi.

 

 

Aztán bementünk a vízbe. A víz kristálytiszta, nagyon sekély és kellemes meleg volt. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy idő után viszont már nem nagyon lehet beljebb menni, mert valami növény van az alján. De azért jó volt megmártózni, lehülni egy kicsit.

 

Nemsokára ebéd következett, próbáltam megszámolni hányan lehetünk. Kb. 20 fő körül lehettünk, és legalább 10-15 helyi lakhatott a szigeten. Az ebéd nem volt túl nagy adag, de nagyon finom volt. Egy kis darab halat kaptunk, ami nagyon jól volt ízesítve, mellé rizst és valami krumplisaláta félét, lila krumpliból. Bár vizet magunknak kellett hozni, de van egy kis büfé, ahol lehet üdítőt és sört kapni.

 

 

 

 

Délután 1 órakor került sor az első programunkba, csónakokba ültünk, és elmentünk a Perro Chico Islandra, ahol a part közelépen van egy elsüllyedt hajó, ott lehetett snorkelelni. 

 

 

 

 

 

 

A víz nem volt annyira hullámos, de azért rendesen dobálta a csónakot. Útközben is rengeteg szigetet láttunk. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megérkeztünk,

 

 

 

 

és elször a hajóroncsnál snorkeleltünk. Már magán a hajóroncson is egy csomó korall képződött, köztük színes halak úszkáltak. Egy kicsit arrébb még szebb korallok voltak. Egy darabig nem is volt semmi gond, aztán egyszer egy kicsit bepánikoltam, hogy itt vagyok mentőmellény nélkül, még békatalpam sincs, amivel gyorsabban ki tudnék úszni, és egyre bejebb megyek, mi van ha nem tudok kiúszni? Szóval eddig tartott a bátorságom, és fogtam magam, inkább kiúsztam. 

 

 

 

 

 

Egyébként ez a sziget is nagyon szép volt, gyönyörű fehér homokos parttal, pálmafákkal. 

 

 

 

 

 

 

Ha már nem snorkeleltem, legalább még pancsikáltam, aztán találtam egy üres nyugágyat, ahol pihiztem, amig indulni kellett tovább. 

 

Egy szomszédos sziget

 

 

 

Újból csónakba szálltunk és indultunk tovább.

 

 

 

 

 

A szigetek között a nyílt vizen több olyan hely is van, ahol természetes medence képződött. Ezeken a helyeken nagyon sekély a víz, nagyon tiszta, látszik a homokos alja, és emiatt sokkal világosabb, gyönyörű türkiszzöld színe van.

 

 

 

 

Megálltunk egy ilyen helynél, a Piscina Naturalnál, és itt is töltöttünk legalább egy fél órát. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon kellemes meleg volt a víz, és ha nem látta volna az ember, hogy valahol a nyílt víz közepén van, el sem hitte volna. 

 

Ennyi volt a mai napi programunk, visszaindultunk.

 

 

 

 

Még bőven volt idő vacsoráig, így gyorsan kihasználtam az időt egy fürdésre, amikor láttam, hogy éppen szabad. Ugyanis az egész szigeten 2 zuhany van, amiből az egyik nyitott. Hát a víznek elég furcsa szaga volt, valószínű esővíz, ami egy kicsit bebüdösödött a tartályban. De legalább nem volt sós és a homokot is levitte.

 

 

 

 

Sajnos este elég párás és felhős volt az ég alja, így nem volt tökéletes  naplementében részünk. De holnap majd a sziget másik felén hátha meglátjuk a napfelkeltét.

 

 

 

 

7 órakor kaptunk vacsorát, most csirke volt krumplival, ez is egész finom volt. Vacsora után még jó sokáig beszélgettünk a többiekkel, aztán megnéztük a csillagokat. Bámulatosan szép volt az égbolt, rengeteg csillaggal, még a tejútat is felfedezni véltük. Utána az egyik lány felhívta a figyelmünket, hogy a víz tetején apró kis villanások láthatók, elmondta azt is, hogy mi a magyarázat erre, de sajnos nem emlékszem. Annakidején Tájföldön is láttunk ilyet.

Előbb-utóbb elérkezettnek láttuk az időt, hogy lepihenjünk, bár hoztunk elemlámpákat, érdekes módon a szobában lévő egy szem égő (ami napkollektorról működik), még mindig működött.Szerencsére szúnyogokkal az este folyamán nem találkoztunk.