Március 28. Colon sziget felfedezése, Buff, La Piscina, majd Starfish beach

Éjszaka hatalmas eső volt, de szerencsére reggel ugyanolyan kellemes napra ébredtünk, mint eddig mindig. Ma nem siettünk sehova, akkor keltünk, amikor magunktól felébredtünk. Bár az erdő kicsit távolabb volt, de azért jól hallottuk az onnan szűrödő hangokat, különösen a bögő majmokat. Ez a szállás reggelivel együtt volt, elfogyasztottuk, amit kaptunk. Eddig mindennel nagyon elégedettek vagyunk. A tulaj és a felesége nagyon rendesek, mindenben a vendégek kedvében járnak. A mai nap egy kicsit relaxálni akartunk, nem mentünk át egy másik szigetre, inkább egy kicsit a sajátunkat fedeztük fel. De egy kicsit nem úgy alakult, ahogy terveztük. Úgy tudtam, hogy a szálláson vannak biciglik, amiket kölcsön lehet venni, de ez csak régen volt így. A közelünkben nem is volt bicigli kölcsönző, úgyhogy lemondunk erről a dologról és elindultunk, hogy gyalogosan nézzünk körül.

 

 

A szállásunkhoz közeli, keleti parton a város irányában van három kisebb beach, ami a tulaj szerint nem olyan hullámos, lehet benne fürödni. Ez igaz, de nincs is benne semmi szépség, közvetlen az út mellett van, csak egy kicsi homokos partja van. Szóval itt nem akartunk strandolni, inkább vártunk egy collektívóra, és elmentünk vele a végállomásig, a Bluff beachig. 

 

Már az internetről tudtam, hogy ezek a partok nem alkalmasak fürdésre, hanem sokkal inkább szörfözésre, mert nagyok a hullámok, és nagyon sok visszatérő hullámzás (rip current) van. Már a buszról is láttuk, hogy valóban eszméletlen nagy hullámok voltak, olyanok, amikbe tényleg nem lehet bemenni. Még szörfözőket is csak egy párat láttunk.

Egyébként az út amin jöttünk, hihetetlen állapotban volt. Csak az elején volt aszfalt, azon is nagyon sok lyuk volt, majd egy elég keskeny döngölt föld út következett, ami még rosszabb állapotban volt. Tele kátyúval, ami az eső miatt tele volt vízzel. És minden forgalom ezen bonyolódott. A taxik, a buszok, a magánautók, a biciglisek, a négykerekű homokjárók, a gyalogosok. Az út szélén volt sok szép épület, magánházak, szállodák, és csak ilyen úton lehetett megközelíteni! A busz alig tudott gyorsabban menni, mint a gyalogosok. De azért csak megérkeztünk a végállomásra. 

 

 

A Bluff beach valóban különösen gyönyörű. Sárgás karamell színű homokja van. Volt itt egy étterem nyugágyakkal, de én nem tudom elképzelni, hogy csak üljek egy parton, egyek, igyak, közben szenvedek a melegtől és nem tudok bemenni a vízbe. 

 

 

 

 

 

A Bluff beach után a dzsungel kezdődött, amin keresztül több út vezetett. 

A dzsungelen keresztül el lehetett jutni egy kis beachhez, (Piscina) ami egy nagyon védett öbölben van, így nincsenek hullámok. Én is olvastam róla, a tulaj is megerősítette, szóval úgy godoltuk a dzsungelen keresztül elgyaloglunk oda. Hát jó kis séta volt, több, mint egy óra kellett, míg odaértünk. De az út legalább teljesen sima volt, semmi emelkedő, és többnyire árnyékos. 

 

 

 

 

Több helyen ki tudtunk menni a tengerhez, kikukucskáltunk, de mindenütt egyformán hullámos, elhagyatott beachek voltak.

 

 

 

  

 

 

 

 

Amikor megérkeztünk a Piscina beachhez, számomra hihetetlen csalódás volt. 

 

 

 

Maga az öböl szép volt, és igaz, hogy nem voltak hullámok, de a víz nagyon fel volt kavarodva, nagyon sok hínár volt az alján. 

 

 

 

 

 

 

 

Bár nagyon melegem volt, de alig tudtam rászánni magam, hogy belemenjek. De azért csak meggyőztem magam, és belementem.

 

 

 

 

 

 

 

Az utóbbi időben már hozzászoktunk a kristálytiszta vízhez, ez nagyon nem az volt. 

 

 

 

 

 

 

 

Egyértelmű volt, hogy itt nem tudunk órákat eltölteni, úgyhogy alighogy megmártóztunk, máris szedtük a sátorfánkat.

 

Visszagyalogoltunk a hosszú úton a dzsungelben, de most legalább szerencsénk volt, láttunk egy csapat üvöltő majmot, közvetlen az út mellett, a fejünk fölött. 

 

 

 

 

 

Velük eddig még itt ilyen közelről nem találkoztunk, csak a hangjukat hallottuk. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Most viszont csöndben voltak. Általában a reggeli és az esti órákban nagyon aktívak, akkor hangoskodnak. 

 

 

 

 

 

A majmok után még egy szép lepkét is láttunk. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Visszaértünk a buszmegállóhoz, beültünk az étterembe egy italra, és próbáltuk eldönteni hogyan legyen tovább.

 

Végül is eldöntöttük, hogy elmegyünk a sziget legszebb beachére, a Starfish beachre, ami viszont a sziget másik felén van. Először taxival akartunk menni, de megtudtuk milyen drága, így inkább lemondtunk róla. Viszont az innen induló kollektívó nem ment oda, egy másikra át kellett volna szállni egy kereszteződésnél. Viszont a sofőr képtelen volt megérteni mit akarunk, inkább visszavitt a végállomásra, merthogy a másik busz is onnan indult. Sajnos az út során egy nagyon szomorú eseményt kellett átélnünk. A tenger felől sok ember rohant az útra, többen egy embert hoztak, akit feltettek egy teherautó platójára, és valamelyikük ott próbálta  újraéleszteni, miközben a teherautó a zötyögős úton elindult remélhetőleg a kórház felé. Azt, hogy mi történt, nem  tudtuk meg, valaki úszni próbált ebben a hullámos vízben, vagy egy szörfös volt, de sajnos ameddig láttuk a férfi újraélesztési kísérletét, nem tűnt sikeresnek. Nagyon megrázó volt ez az esemény, imádkoztunk, hogy az Úr könyörüljön ezen az emberen, és adja vissza az életét.

A városközpontban átszálltunk a másik collektívóra, amin elindultunk Boca del Drago felé. Egyébként ez az egyetlen út, ami átmegy a sziget közepén, és elmegy a sziget másik csücskéhez. Az út, mint mindenhol a szigeten, itt is elég rossz, úgyhogy elég sokáig tartott az út.

 

 

 

Útközben láttunk egy nagyon érdekes helyet, egy műanyag flakkonok felhasználatával épült falut. Ha biciglivel jöttünk volna, akkor talán megnézhettük volna, de így csak a buszról láttuk. 

 

 

 

 

 

 

Egy ember, Robert Bezeau több millió eldobált műanyag flakkont gyűjtött össze, és utána jött az ötlete, hogy épít belőlük egy falut. Egy tanulmány arra a sajnálatos következtetésre jutott, hogy 2050-re több műanyag lesz a tengerekben, mint amennyi hal. Így bármilyen ötlet, kezdeményezés, még ha elképzelhetetlennek is tűnik, javíthat a helyzeten.

Az út nagyjából végig egy erdőn keresztül vezet, sok helyen építették, javítgatták az útat, látszik, hogy valamit it fejleszteni akarnak. Nemsokára láttunk egy építkezést, ami döbbenetes volt. Többszáz egy, vagy maximum kétszobás, konyhás egyforma kis házat építettek, egymás közvetlen közelében, köztük semmilyen más nagyobb épület, ami akár egy iskola vagy üzlet lehetne vagy akármilyen más szórakoztató létesítmény. Kiket fognak ide költöztetni a semmi közepébe, ahol csak egy kis lakásban, összezárva többszáz emberrel élhetik le életüket, és még egy pici kert sem tartozik a házhoz? Szegény családokat? Ők lehet, hogy eddig ugyan egy putriban éltek, de legalább nagy tér volt mellettük, szabadságban éltek. Egy szabadságban, a dzsungel közepén élő embert lehet száműzni egy ilyen helyre? Számomra ez egy gettónak, vagy börtönnek tűnt, de nem egy élettérnek.

Egyébként semmi más nem volt a szigeten, csak elvétve egy-egy kunyhó valahol a semmiben. A sziget vége felé már több ház volt. 

 

 

 

Végre háromnegyed négykor megérkeztünk a busz végállomásához, Boca del Drago-ba. 

 

Már itt is  szép volt a beach, nem volt olyan hullámos a víz, mint a sziget másik végében, de nem itt akartuk tölteni a még mai rendelkezésre álló rövid időt, hanem a Starfish beachen, 

 

 

 

 

 

 

 

ahova egy rövid, kb 15 perces út vezetett az erdőn keresztül. A beach neve onnan ered, hogy itt nagyon sok tengeri csillagot lehet látni.

 

 

 

 

 

 

Megérkeztünk a beachhez, és rögtön valaki lelkesen kiabált, hogy lajhár, lajhár! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Valóban ott volt egy az egyik fán, ott vakarózott. De nem akartunk most sok időt vele tölteni, inkább mentünk tovább, hogy először valami ennivalót találjunk, mert a mai nap még nem ebédeltünk. Sok büfé volt a part mentén, de  volt, ami már be volt zárva. 

 

 

 

Végül is mindegyik helyen ugyanazt árulták, így az egyik helyen lecuccoltunk és megrendeltük az ebédünket. 

 

 

 

 

 

 

Míg vártuk, hogy elkészüljön, máris mentünk a vízbe.

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt valami csodálatos a part! Annyira nyugodt a víz, egy hullám sem volt. És partközelben nagyon sekély, és kellemesen meleg volt. 

 

Nagyon jó volt benne lehűlni. Némi fürdés után sétálni kezdtünk, hogy csillagokat találjuk, de először még nem jártunk szerencsével. De azért nagyon élveztük a fürdést, úszkálást. Közben elkészült az estebédünk, és jóízűen elfogyasztottuk. Utána az öböl vége felé folytattuk a sétát, hátha arrafelé lehetnek a csillagok. 

Pár méter után észrevettem az elsőt. Itt még annyira sekély volt a víz, és annyira tiszta, hogy teljesen jól lehetett látni, anélkül, hogy a víz alá tettük volna a fejünket. Sőt még a fényképeken is tökéletesen látszik. 

Annyira izgatottak voltunk, hogy egy csomó fényképet készítettünk róla. Aztán tovább sétáltunk, és egymás után találtuk a következőket. 

 

 

Rövid idő alatt összesen 12 csillagot láttunk. 

A színük mindegyiknek narancssárgásnak tűnt a víz alatt, de nem tudom milyen lehet a valóságban. 

Nem szabad megérinteni vagy kivenni őket a vízből, mert nagyon érzékenyek, elpusztulhatnak, így csak természetes lelőhelyükön gyönyörködtünk bennük.

Nagyon élveztük ezt a rövid időt ezen a strandon, ide még biztosan vissza fogunk jönni, és legközelebb hozzuk a búvárszemüvegeinket is. 

Mert azon túl, hogy tengeri csillagok vannak, szabad szemmel is nagyon sok különféle halat láttunk, köztük még egy kis méretű fehér ráját is. Gondolom szemüvegben még sokkal többet láthatnánk.

 

 

6 óra körül már az egész part árnyékban volt, úgyhogy szép lassan a vízben elindultunk visszafelé. 

Gondoltuk, hogy a Drago beachen megnézzük a naplementét, de sajnos egy idő után megint befelhősödött az ég alja. Tudtuk, hogy az utolsó busz 7-kor fog jönni, tehát még bőven volt időnk. Útközben visszamentünk ugyanarra a helyre, ahol a lajhárt láttuk, hogy most is megnézzük, de most hűlt helye volt. Hiába pásztáztuk végik a környező fákat, sehol sem találtuk. Pedig azt mondják, hogy a lajhár lassú állat. Akkor hogyan tudott 2 óra alatt ilyen nagy távolságot megtenni, hogy teljesen eltűnt? Vagy nagyon jól tudja álcázni magát?

Végigsétáltunk újból az erdőn, 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

majd megérkeztünk a buszmegállóhoz, ahol még várakoznunk kellett egy darabig. Aztán megérkezett, és a megszokott hangos zene mellett tettük meg az útat. Ma sem terveztünk vacsorát, hiszen elég későb ebédeltünk, így a szálláson töltöttük az estét.