Március 25. Boquete Tree Trek Kalandpark, El Pianista túra

A mai napra lefoglaltunk egy függőhidas sétát a Boquete Tree Trek Kalandparkban, mivel szervezett túra nélkül erre a helyre nem lehetett elmenni. Ez a túra nagyszerű lehetőséget nyújtott arra, hogy a felhőerdők növényzetét a magasból is szemügyre vegyük, ne csak a földön járva, ahol állandóan fölfelé kell nézni, ha többet akarunk látni a fák törzsénél, illetve az aljnövényzetnél.

 

 

 

A megbeszélés szerint 7.45-re oda kellett menni egy közelünkben lévő találkozó pontra, majd 8 órakor elindultunk három további túratársunkkal elindultunk egy terepjáróval . Elég zötyögős úton haladtunk és kb. fél óra múlva már meg is érkeztünk a bejárathoz. Mi voltunk ketten, akik a függőhídas túrázásra jelentkeztünk, így kettőnknek volt egy vezetője, Ingrid, aki végigsétálta velünk s 4.5 km-es túrát, információkat osztott meg, és időnként felhívta a figyelmünket, ha meglátott valami érdekeset. 

 

 

 

 

 

Rögtön az útunk elején láttunk egy pici fészket, amiben egy piciny kolibri madár ült a tojásain. Ha Ingrid nem mutatta volna meg nekünk, biztosan nem vettük volna észre. Sétáltunk a felhőerdőben, bár ahhoz képest nagyon meleg volt egy idő után, és nem volt olyan párás az idő, mint ahogy általában szokott. 

 

 

 

Elértünk az első függőhídhoz, amelyik az összes közül a leghosszabb volt (135 méter hosszú) és 40 méter magasságban volt. 

 

 

 

 

Ingrid rögtön egy lajhárra hívta fel a figyelmünket, aki az ágak között lustálkodott. Nagyon örültünk, hogy megláthattuk, mert az itt tartózkodásunk alatt még nem láttunk lajhárt. 

 

 

 

 

Bár a hídnak volt némi kilengése, egyáltalán nem volt félelmetes rajta végigsétálni. 

 

 

 

Közelebbről láthattuk a fákat, mintha lent lettünk volna a földön. 

 

 

 

 

Alattunk kanyargott a folyó.

 

 

 

 

 

Kis gyaloglás után már a második híd következett, ami nagyon rövid volt, mindössze 70 méter, 15 méter magasságban. 

 

 

 

 

 

A patak most is ott csordogált alattunk, 

 

 

 

 

és a fák ágai még jóval fölöttünk voltak. 

 

 

 

 

 

Tovább folytattuk az útat. Útközben sok szép virágot láttunk,

 

 

 

 

többek között olyan virágot, ami a gyakorlatban nem is virág, csak annak látszik. 

 

 

 

 

 

 

 

Közben már oda is értünk a harmadik hídhoz. Ez megint hosszabb volt, és magasabban voltunk. 

Innen gyönyörű volt a kilátás a Baro vulkánra. 

 

 

Alattunk láttunk egy hatalmas páfrányt, ami mint egy esernyő terült el.

 

 

 

Jó volt közelebbről látni a sok-sok növényzetet, 

 

 

 

 

 

 

a fákhoz kapaszkodó broméliákat. 

 

 

 

Innen még egy kis vízesést is láthattunk. 

 

 

 

 

 

 

A negyedik hídról is nagyon jó kilátás volt, az égbolt teljesen tiszta volt, most nem volt a hegyek csúcsa ködben. 

 

 

 

Érdekes volt látni azokat a növényeket is, amiket megszokott az ember, hogy Európában cserepes növényként a lakásban láthatja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miközben a hídak között gyalogultunk, mindig láttunk valami szép virágot, érdekes növényzetet. 

 

 

 

 

Egyfajta virágot már nagyon sokszor láttunk, de most tudtuk meg, hogy delfin virágnak hívják, mert pont úgy néz ki, mint amikor a delfinek kiugranak a vízből. Eddig ezt sem vettük észre. 

 

 

 

 

 

 

Közben már elértük az ötödik, megint egy rövidebb és alacsonyabb hidat. 

 

 

 

 

 

 

Korábban is tudtuk, hogy a fák törzséhez nagyon sok orchidea tapad, és sikerült felfedeznünk egy gyönyörű sárga példányt. 

 

 

Miután újból visszatértünk a földre,  Ingrid észrevett egy áttetsző szárnyú lepkét, amit tegnap is láttam. 

 

 

 

Láttunk egy kis bogarat, ami már nem élt, de kicsiny létére egy hatalmas fák is meg tud ölni. 

 

 

Nem messze volt egy kidőlt fa, ami ilyen bogarak áldozata lett. A bogár belemegy valahogy a fa belsejébe, ott lerakja a petéit, amik aztán belülről elkezdik enni a fát, természetesen egyre jobban szaporodnak, és esznek,  míg teljesen üres lesz a közepe, és kidől. 

 

 

 

 

 

Láthattunk olyan korallnak nevezett gombákat, amik a kidőlt fatörzseken telepednek meg, és tényleg hasonlítanak a korallokra. 

 

 

 

 

 

 

Útunk során még egy szép orchideát vettünk észre. Sok-sok madárhangot hallottunk, Ingrid legtöbbet beazonosított, hogy melyik madár, és ha a valóságban nem is láthattuk őket, mobiltelefonján megmutatta, hogy hogyan néznek ki. A quetzal madár hangját is hallottuk, ennek a hangját tegnap óta már mi is felismerjük, de most nem láttuk meg. Volt egy olyan madár, ami pont olyan hangot adott, mint amikor a kacsák hápognak. 

   

 

Elértünk az utolsó, talán a legkisebb hídhoz, ahonnan nemsokára vissza is értünk az induló állomásunkra.





Annak ellenére, hogy úgy harangozták be ezt a túrát, hogy elég nehéz, nem elkényelmesedett nagymamáknak és nagypapáknak való, semmi nehézség nem volt benne, de emellett azért nagyon élvezetes volt, nem bántuk meg, hogy befizettünk rá. Kb. 2 órás volt a séta, nagyon élveztük, sok hasznos információt megtudtunk Ingridtől.

 

 

Még volt egy óránk, mielőtt a terepjáró visszaindult volna.

 

 

 

 

 

 

Tekintettel arra, hogy délután önállóan akartunk túrázni a környéken, így nem tértünk vissza a többiekkel a városba, hanem kitettek valahol bennünket, és onnan kb. fél órás sétával eljutottunk az Il Pianista étteremhez, ahonnan az El Pianista túra útvonala kezdődött. 

 

 

 

Nagyon hangulatos étterem volt, jobbára pizzázó, ha már itt voltunk, legalább megosztoztunk egy pizzán, hogy ne dőljünk ki a túra során. 

 

 

 

 

 

A túra mindössze 4.2 km a csúcsig, de kb 3-4 órát vesz igénybe oda-vissza, mert kb. 600 méter szintkülönbséget kell megtenni. Mint Panamában máshol is tapasztaltuk, nem nagyon van kiírva semmi jelölés, így az út során voltak, amikor elvesztettük az útat, hiába volt letöltve a térkép Vilmos telefonjára. Az út először egy köves úton haladt felfelé, majd legelők mellett haladt, 

 

 

 

majd egy kis patak csordogált a jobb oldalunkon. Még gyönyörű orchideát is láttunk a mezőn.

Nagyon meleg volt, már nagyon vártuk, hogy végre beérjünk az erdőbe. 

 

 

Általában ez az út is sokszor a felhőkön keresztül megy, de teljesen száraz idő volt, egyáltalán nem voltunk felhőben. Sőt a körülöttünk lévő hegyek csúcsát is tisztán lehetett látni. Persze most sem volt fogalmunk, hogy melyik hegyre is tartunk. Találkoztunk egy-két túristával, akik már visszafelé jöttek, nekik csodálatos kilátásuk volt az út végén. Reménykedtünk, hogy még mindig jó kilátás lesz, mire mi is felérünk. 

 

 

 

 

De az út egyre nehezebb volt, egyfolytában emelkedett, egyre lassabban haladtunk. Ezeknek az erdőknek az egyik jellegzetessége az, hogy a levegő állandóan párás, így minden levélről csöpög a víz, de ezt most nem tapasztaltuk. Igaz, hogy az utak nagyon sok helyen sárosak voltak, de a növényzet mégsem volt nedves. 

 

 

 

Ettől függetlenül minden nagyon üde zöld volt, sok szép virágot is láttunk.

 Még orchideát is sikerült felfedeznünk, ami egy fa törzséhez kapaszkodott.

 

 

A madárvilág is igazán gazdag, egész úton madárcsiripelést hallottunk, de látni azért nem nagyon láttuk őket.  

 

 

 

Mindössze egy piciny madarat sikerült lefotózni.

 

 

Egy idő után ha az ágak között volt egy kis kilátásunk, már láttuk, hogy a hegyek teteje eltűnt a ködben. 

 

 

 

 

 

 

Kezdtem megérteni, hogy miért jöttek a többiek már visszafelé, mikor mi elindultunk. Valószínű a délelőtt folyamán van nagyobb sansz a kilátásra, délután már sokkal inkább leszáll a köd. Időről időre Vilmos telefonja egy kicsit megkergült, hiába voltunk a jó úton, azt mondta letértünk az útról. Vagy amikor egy-egy elágazásnál kérdéses volt, hogy merre is menjünk, nem jó információt adott. De azért szerencsére minden alkalommal sikerült visszatalálni a jó útra. 

 

 

Az út egyre keskenyebb ösvényen, szinte egy szurdokban haladt, egyre nagyobb volt a sár. Egyre többször kellett pihenőt tartanom, annyira elfáradtam. 

Végre felértünk az út legmagasabb pontjára, ami egyébként nem volt egy hegycsúcs, és elsőként egy keresztet láttuk, ami a 2014-ben tragikus módon eltűnt két holland lányra emlékezik. Utolsó útjuk ezen a hegyen volt, majd eltűntek. 

 

 

Egy idő után megtalálták a maradványaikat, személyes tárgyaikat, fényképezőgépüket utolsó napjuk fényképeivel, és bár sok volt a bizonytalan tényező, egy idő után lezárták a nyomozást. Az, hogy csak eltévedtek, rájuk esteledett, aztán valami baleset történt velük, vagy valaki más is közrejátszott az eltünésükben, halálukban, nem bizonyított.

Itt kilátásnak kellett volna lenni

Sajnos túl későn értünk fel a hegyre, már semmi kilátás nem volt, a környező hegyek minden ködben, felhőben voltak. Vártunk egy darabig, de már úgy tűnt, nincs esély arra, hogy a szél elfújja a felhőkat,  így elindultunk lefelé. Egy idő után találkoztunk egy kisebb csapat fiatallal, akik felfelé igyekeztek. Kicsit későnek tűnt már az idő, ahhoz, hogy felérjenek, és még sötétedés előtt vissza is érjenek, mondtuk nekik, hogy legyenek óvatosak. Amikor mi végre kiértünk az erdőből, és visszanéztünk, láttuk, hogy már a mi csúcsunk is teljesen felhőben volt. Kicsit aggódtunk értük, és reménykedtünk, hogy volt legalább egy olyan bölcs közöttük, aki inkább azt javasolta, forduljanak vissza még a csúcs előtt. 4,5 óra alatt sikerült teljesítenünk a távot, de azért elég sok idő a fotózásra is ment. Jó érzés volt újból biztonságos környezetben lenni, de azért mégis csak ott motoszkált a gondolatomban, hogy tényleg jó ötlet-e ezekben a hatalmas erdőkben egyedül kóricálni? 

 

 

Ahogy lejjebb ereszkedtünk, újból több kilátásunk volt, de a hegy, amiről lejöttünk, már felhőben volt. Örültünk, hogy még időben visszaérkeztünk. 

Miközben vártunk a collektivóra, örömmel láttuk, hogy a kis csapat is visszaérkezett. Nem volt lehetőségünk velük beszélni, hogy végül is hol furdultak vissza, mert éppen jött a buszunk, és rossz helyen álltunk, oda kellett sietni.

Egy pár napja sajnos nem a legjobb a gyomrom, úgy gondoltam a mai vacsorát kihagyom. Végül is bementünk egy közértbe, és amikor láttam egy megszokott, otthoni kinézetű bagettet, megjött az étvágyam. Végre valami sós, ropogós kenyér, nem puha, vattaszerű édes valami. Jól esett egy kis otthoni ízű kolbásszal.