Március 31. Starfish Beach

Ma újabb esős napra virradtunk. Úgy látszik, tényleg igaz, hogy március végével a száraz évszak befejeződik és megérkeznek az esők. Nem volt ötletünk, hogy mit csináljunk. Én eredendően még azt terveztem, hogy egy nap átmegyünk a Bastimentos szigetre, aminek állítólag a Redfrog Beache és a Polo Beache nagyon szép, el lehet ott tölteni egy napot. De úgy tűnik, ez a legdrágább sziget, már odajutni is fejenként 10 dollár, átmenni a megépített fa decken újabb 5 dollár, a nyugágy 5 dollár, és egyetlen bárja van, aminek szintén elég húzós az ára. Már az oda-vissza útért kifizetünk 75 dollárt, és még nem ettünk egy falatot, nem ittunk egy kortyot. Szóval Vilmos nem lelkesedett az ötletért, másrészt keresgélése után olyan megállapításra jutott, hogy ott is nagyon hullámos a víz. Szóval elvetette az ötletemet. Egy másik közelben lévő szigetnek, az Solarte szigetnek igazán nincsenek homokos partjai. Állítólag két helyen lehet snorkelelni, de nem tudjuk milyen messzire a parttól, illetve milyen erős a sodrás. Én most már egy kicsit elbizonytalanodtam snorkelelés ügyben, nem szeretném újabb veszélynek kitenni magam. A tegnapi Carenero szigetre nem akartam újból visszamenni. Láttunk reklámozni még hajótúrát, aminek egy része ugyanaz, amit már láttunk, csak a Zapatilla sziget helyett menne valami más szigetre. Vilmost erre sem tudtam rávenni, meg végül is az időjárás sem volt annyira vonzó, hogy szerettünk volna a tengeren hánykolódni. Viszont azt sem akartuk, hogy a szállásunkon üljünk, és azt várjuk, hogy mikor áll el az eső.

Végül is abban egyeztünk meg, hogy reggeli után újból kibuszozunk a Drago beachhez, aztán reménykedünk, hogy az eső eláll, és ezt a napot is a Starfish beachen tudjuk tölteni. Tulajdonképpen jó idő volt, csak teljesen be volt borulva, és szemerkélt az eső.

 

 

 

Megreggeliztünk, majd legyalogoltunk az útkereszteződéshez, és vártunk a buszra. Az eső már nem is esett. Végigdöcögtünk a szigeten, és 11 körül érkeztünk a végállomáshoz. Az eső újból esni kezdett, így beültünk egy étterembe, ittam egy kávét, (végre egy kis kappuchinót, ha nem is volt olasz minőségű, de legalább nem filteres kávé volt) és vártunk a jó időre. 

 

 

Amikor egy kicsit kitisztult, elindultunk az erdőn keresztül a Starfish beachre. 

 

A lajhár most is ott volt, ahol a múltkor, érdekes, hogy visszafelé a múltkor nem láttuk. Most hoztuk a snorkel felszerelésünket, így közelebbről is meg akartuk nézni ezeket az érdekes teremtményeket.

 

Elgyalogoltunk a part legtávolabbi részéhez, mert ott lehet látni a legtöbbet. A víz most nem volt annyira kristálytiszta, mint a múltkor, 

de azért most is jól lehetett látni őket. Viszont most halakat nem nagyon láttuk, összesen kettőt vettem észre, egy teljesen áttetsző halat, és egy másikat, aminek sárga farka volt. Mivel nem túl sok mindent láttunk, így hamar feladtuk.

Több büfé előtt voltak nyugágyak is, próbáltuk eldönteni, melyik lehet a legjobb hely, és oda lecuccoltunk. Rögtön oda is jöttek, hogy rendeljünk valamit, mert a nyugágy csak akkor volt ingyenes. Néha-néha már a nap is kisütögetett, de azért jobbára felhős volt egész nap. Lassan benépesedett a part, már nem sok szabad nyugágy volt.

Amikor újból melegünk lett, bementünk csobbani, majd lassan az ebédidő közeledtét éreztük. A vízben egy kis ketrecben őrizték a homárokat, Vilmos odament, és kiválasztotta a számára legszimpatikusabbat, és megegyeztek az árban. Én most is maradtam egy egész hal mellett, ami most is ugyanaz volt, mint tegnap, red snapper (vörös csattanó, vagy csattogóhal). Mire elkészültek, már nagyon megéheztünk. 

 

 

 

Vilmos nagyon boldog volt a választásával, igazán jó ízű homárt készítettek számára, ami jól volt tálalva, nem neki kellett bajlódni a páncél feltörésével.

 

Az én halam, bár ugyanaz volt, mint a tegnapi, de teljesen másképp volt elkészítve. De a tegnapihoz hasonlóan ez is nagyon ízletes volt. Ebéd után szunyókáltunk egy kicsit, próbáltuk még az utolsó napjainkat egy kis lazítással tölteni, mielőtt újból jönnek a dolgos hétköznapok. 

 

 

 

Egész délutánunkat is ilyen laza semmittevéssel töltöttük, amit nagyon élveztünk. 

 

 

 

 

 

Ha melegünk volt, bementünk a vízbe, 

 

 

 

 

 

 

 

ha megszomjaztunk, ittunk valamit,

 

 

 

csináltam a grafilogikámat, vagy csak egyszerűen ültünk, és néztük a vízet. 

 

 

 

Hazafelé jöhettünk volna motorcsónakkal is, de az jóval drágább volt, és a busz sokkal közelebb vitt a szállásukhoz, így maradtunk a busznál. 

 

 

 

A 6 órással már haza is jöttünk. Az utóbbi napokban már teljesen leszoktunk a vacsorázásról, mert általában elég későn ebédelünk, és este még nem vagyunk éhesek. A másik dolog pedig, hogy elég sokat kéne gyalogolni egy étteremhez, és ahhoz már nincs nagyon kedvünk.  Így egy kis nasival beérjük.

Március 30. Carenero sziget

Ma éjszaka megint esett, sőt még reggel is szemerkélt egy kicsit, és teljesen be volt borulva. Nem látszott kifejezett strandidőnek, de mire megreggeliztünk, és elindultunk, napsütés nélkül is nagyon fülledt meleg volt. Az eredeti programunktól eltérően ma csak a közvetlenül mellettünk lévő pici Carenero szigetre mentünk át egy vizitaxival. 

 

 

A taxi a híres vagy hírhedt Aqua Loungenál kötött ki, ahol minden péntek este a Filty Friday Boat Party három szigetet érintő bulizós program befejező állomása van. 

 

 

 

 

 

 

 

Ilyenkor jobb messze elkerülni azt a helyet, amely igencsak hangos. Most csendes volt, szinte nem volt ott senki. 

 

 

Úgy gondultuk körbesétáljuk a szigetet, aztán ha valahol alkalmasnak látszik fürdésre, akkor ott strandolunk. Először a sziget keleti oldalán indultunk el, volt egy-két hely, ahol meg lehetett volna mártózni, és volt egy büfé, amihez  tartozott egy pár nyugágy is, de olyan kiépített szép strand nem volt sehol, és sajnos itt sem volt a víz kristálytiszta.

 

 

 

A Bibi’s cölöpökön álló étteremről már tudtam, hogy ott nagyon finom a kaja, és el lehet üldögélni órákig, de csak 12-kor nyitott ki. 

 

 

 

 

 

 

 

Szóval tovább sétáltunk a parton. Egyébként az egész szigeten elég vegyes érzelme van az embernek, 

 

vannak nagyon szép, igényesen kialakított szálláslehetőségek, bár a legtöbbnek strandolási lehetősége nincs, ugyanakkor a szomszédságban ott vannak a kis dülöngélő viskók, mindenféle lim-lommal, szeméttel, ahol a helyiek laknak. Az viszont nagyon pozitív volt, hogy járőrőző rendőrökkel is találkoztunk, amikor már a sziget erdős részén sétáltunk, nagyon barátságon elbeszélgettek velünk, és felhívták a figyelmünket, hogy nagyon vigyázzunk a személyes tárgyainkra. 

 

 

 

Ha beach nélkül is, de nagyon szép  partszakaszok voltak. 

 

 

Ahogy az erdőben sétáltunk, itt észrevettünk olyan törzsű fákat, amiket Costa Ricaban nagyon sokszor láttunk az esőerdőkben, itt viszont eddig nem láttunk. 

 

Lábunk körül mindig észrevettünk mozgásokat, mert mindenhol nagyon sok lyuk volt, és ezekbe ki-bejártak a nagyon érdekes, oldalazva járó rákok. De ezt még eddig nem vettem észre, hogy ők is milyen jól sminkelik magukat. Kék szemük és piros szájuk van! J 

Nem mentünk el teljesen a sziget végéig, hanem előtte valahol kereszteztük a szigetet, és átmentünk a nyugati oldalra. 

 

Lost Boys Blues Bar, ahol rock koncerteket szoktak tartani

 

 

 

Itt is sok szép épület volt, de ezen az oldalon már egyáltalán nem volt fürdőzésre alkalmas part,

 

 

 

 

 

 

hanem jobbára csak mólók voltak, ahol csónakokkal ki lehet kötni. 

 

 

 

Aztán szinte a gyönyörű épületek, hotelek szomszédságában újból ott voltak a putrik. Úgy tűnt, hogy a helyiek települése leginkább a sziget délinyugati csücskében, a kikötő közelében található.

 

 

 

 

 

Közben visszaérkeztünk az Aqua Loungehoz. Már kezdtünk éhesek lenni, de úgy döntöttünk, hogy nem itt, hanem inkább újból elmegyünk a Bibi’s étteremhez, és ott ebédelünk, ha arról nagyon pozitív véleményeket hallottunk.

 

 

 

 

Azt nyilván tudják, hogy ilyen helyen senki nem siet, ami azt jelenti, hogy nagyon sokat kellett várni, mire elkészült. De azt nem értettük, hogy legalább az előételt miért nem hozzák. Amikor rákérdeztünk, azt mondta, a hal elkészítéséhez (amit főfogásnak rendeltem) sok idő kell, tehát egyértelmű volt, hogy együtt akarták hozni. Mikor mondtuk, hogy mi az előételt a főfogás előtt szeretnénk megenni, akkor azt végre kihozták. 

 

 

De megérte a hosszú várakozás, a hal, bár nem olyan volt, mint amit én gondoltam, de nagyon finom volt, minden íz nagyon harmonizált egymással. Utána még átültünk a nyugágyra, és a délután hátralevő részét ott töltöttük. Vilmos a közelben még úszkált is a tengerben, és ezt most kihagytam.